Valljuk, hogy minden könyv után, amit elolvasunk, kicsit mást és másképpen látunk a világból – nincs ez másként a szülővé válás folyamatával sem. Az előadáson elhangzott legfontosabb útravalókat gyűjtöttük össze Önöknek.
Elég jó szülőnek lenni pont elég!
A média és a csillogó online felületek sokszor egy elérhetetlen, makulátlan ideált vetítenek elénk. Ha a mai szakszövegekre vagy a közösségi médiára hallgatnánk, szinte azonnal „mérgezőnek” vagy „bántalmazónak” érezhetnénk magunkat, ha szülőként olykor dühösek vagyunk, vagy megéljük a saját negatív érzéseinket. Dr. Szabó Ágnes rávágta: ez hazugság!
Ne erőszakoljunk magunkra olyan viselkedésformákat, amelyekkel nem tudunk azonosulni, és ne húzzunk magunkra olyan szülői projekteket, amelyek nem mi vagyunk. Hagyjuk meg magunkat szülőként is embernek! Olvassunk szakirodalmat, de ne akarjuk a leírtakat egy az egyben ráhúzni a családunkra. Érdekességként hangzott el az a kritikus felvetés is, miszerint a családok életéről sokszor olyanok döntenek vagy írnak könyveket, akiknek még párkapcsolatuk sincs – éppen ezért a doktornő arra biztatta a jelenlévőket: aki valóban megtapasztalta a szülőséget, az ragadjon tollat, és írjon könyvet ebben a témában!
A 3 legfontosabb lépcsőfok
A szakkönyvek sok mindennel nem számolnak: például a szülő és a gyermek egyedi karakterével, a környezeti hatásokkal, a szülő saját neveltetésével vagy önértékelésével. A sikeres családi működéshez 3 fontos lépcsőt kell tudatosítanunk:
1. Te milyen vagy? (mint szülő)
2. A gyereked milyen?
3. A környezetetek milyen?
A szülői „konténer funkció”: Miért az „én” az első?
Gyakori hiba, hogy a gyermeket emeljük piedesztálra, miközben elfelejtjük: a családban az „én” az első, a felnőtt egyensúlya a kulcs. Gondoljunk a repülőgépes szabályra: kire tesszük először a légmaszkot vészhelyzetben? Magunkra! A mentősök, tűzoltók sem veszélyeztethetik a saját életüket, mert akkor nem tudnak segíteni. Szülőként mi is a saját energiabázisunkból működünk: abból a kosárból tudunk adni és táplálni, ami bennünk van. Ha magunkat nem tartjuk karban, nem lesz miből adnunk.
A családi munkamegosztásban a nőnek a belső otthontérben kell otthonosan, biztonságban éreznie magát, míg a férfi a kinti területek, a védelem fontos védnöke. Vannak persze helyzetek, amikor nem mi vagyunk az elsők (például gyermek vagy társ betegsége esetén), de ezek túlélő üzemmódok, nem a természetes állapot. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a kelleténél is többet adni, és az anya könnyen áldozati szerepbe léphet, amiből aztán nagyon nehéz kilépni.
Ne lopjuk el a gyermek fejlődésének lehetőségét!
Minden, amit a gyermek helyett csinálunk meg kényelemből vagy féltésből, az valójában „lopás”: ellopjuk tőle a tapasztalatszerzés, a hibázás és a fejlődés lehetőségét. Ne vegyük el tőlük a választás szabadságát a saját tapasztalataik útján!
Ráadásul a gyermekeinknek van egy láthatatlan „harmadik szemük”: pontosan látják és érzik, ha nem azt gondoljuk, amit hangosan kimondunk. Ha a szavaink és a valós érzéseink nincsenek összhangban, hiteltelenné válunk a szemükben, a gyermek pedig elveszíti a biztonságérzetét. A felelősségnek mindig a szülőnél kell maradnia.
A jó szülővé válás elengedhetetlen lépcsőfoka a tudatosság kitágítása és növelése, valamint a fizikai kapcsolódás helyes, szeretetteljes használata. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ezen a tanulságos délelőttön! Reméljük, a nálunk kölcsönözhető családi és nevelési szakkönyveket is már ezzel a megújult, elfogadóbb szemlélettel forgatják majd.
