Külön öröm számunkra, hogy idén nemcsak az alsóbb évfolyamok, hanem a középiskolás tanulók is szép számmal jelentkeztek a megmérettetésre. A zsűritagok ezúttal is hosszú és alapos értékelés után próbáltak rangsort felállítani a produkciók között.
Szép Renáta a zsűri elnökeként méltatta a diákok felkészültségét, de hasznos tanácsokkal is ellátta a versmondókat. Kiemelte, hogy a versmondás nem csupán a szöveg hibátlan felmondásáról szól, hanem sokkal inkább arról, hogy a szavaló megérintse, magával ragadja a hallgatóságot. A sikeres előadáshoz elengedhetetlen a versválasztás. Fontos, hogy a szavaló átérezze, megértse a vers üzenetét, és hitelesen tükrözze a költő által kifejezni kívánt érzelmeket. Ahogy a zsűri, úgy mi is fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a siker nem kizárólag a díjakban mérhető! A legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát ezeken az alkalmakon, és a verseknek, a versmondásnak a szeretete továbbra is megmaradjon!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a zsűri odaadó munkáját, hogy három pénteken át, összesen 130 diák szavalatát meghallgatták, és próbálták mindig a legjobb és legigazságosabb döntést meghozni!
A diákoknak is köszönettel tartozunk, hiszen idén nagyon sokan jelentkeztek, felkészültek és bátran kiálltatok a közönség elé! Minden versmondót nagy-nagy szeretettel várunk vissza jövő évi versenyünkre is!
Ezen a pénteken az alábbi versmondók értek el helyezést:
5-6. évfolyam díjazottjai:
- helyezett: Horváth Barnabás (6.b, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.)
- helyezett: Tóth Szonja (6.b, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.)
- helyezett: Császár Boróka Mónika (5.b, Szent Gotthárd Ált. Isk.)
Különdíjasok: Blansché Szofi (5.b, Szent Gotthárd Ált. Isk.), Dobos Zorka (5.a, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.), Fekete Nóra (6.b, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.) és Kelemen Illés (5.b, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.)
7-8. évfolyam díjazottjai:
- helyezett: Kelemen Farkas (7.c, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.)
- helyezett: Socic Anna Éva (8.b, Szent Gotthárd Ált. Isk.
- helyezett: Turda Alexandra (8.b, Szent Gotthárd Ált. Isk.)
Különdíjas: Pesti Tamás (7.a, Szentgotthárdi Arany J. Ált. Isk.)
Középiskolás díjazottak:
- helyezett: Kovács Boglárka (12.b, Szent Gotthárd Gimnázium)
- helyezett: Orbán Mira (9.b, Szent Gotthárd Gimnázium)
- helyezett: Sass Melissza (9.b, Szent Gotthárd Gimnázium)
Különdíjas: Horváth Edmond (9.b, VVSzC III. Béla Technikum és Kollégium)
