Lezárult a jelentkezés a Költészet Napja alkalmából meghirdetett versíró pályázatunkra. Nagy örömünkre feső tagozatos kategóriában összesen 12 pályamű érkezett be, melyek most az Önök/ti értékelésére várnak.
Bár a szakmai zsűri már megkezdte a munkát, hisszük, hogy az olvasók véleménye ugyanilyen fontos. Ezért a szakmai díjak mellett közönségdíjat is kiosztunk, a nyerteseket pedig értékes jutalomban részesítjük.
Hogyan tudsz szavazni?
- Olvasd el a pályaműveket, és válaszd ki azt, amelyik a legmélyebb benyomást tette rád!
- szavazatokat 2026. április 8. éjfélig (szerver idő szerint) várjuk.
- Egy IP-címről naponta egy voks adható le.
Mikor tér észhez a világ?
Néha esténként elmondok egy imát,
S megkérdem mikor tér észhez a világ?
Egy egész univerzum, de téged mégis az érdekel,
Miért lila a szomszédos haja?
Azt hiszed enélkül nincs neki elég baja?
Mióta menő bántani valakit mert más?
Hidd el, attól még nem hibás.
Egyedi a stílusa? Vagy esetleg egy rendellenesség?
Ettől lesz emberi az emberiség!
Csodáld, ne bántsd,
Építs, ne árts.
Hagyjuk a külsőt, a bőrszínt s az akcentust,
S vegyük végre emberszámba a koldust.
Ne nézzünk másképp egy nőre,
Vagy valakire akinek más színű a bőre.
Mert ő is érez úgy mint te meg én,
S hidd el, a világ számára is kemény.
Néha esténként elmondok egy imát,
S megkérdem mikor tér észhez a világ.
Engedünk-e majd a felesleges bűnből,
S elválasszuk-e a szénakazalt a tűtől?
Remélem igen, hiszen a tű vagy te,
A szénakazal pedig ami a világban fekete.
Anyák napjára
Legszebb nap az égen,
te vagy Anyukám nékem.
Illatos vagy, mint a virág,
nagy a szememben, mint a világ.
Azért írom ezt a verset,
mert ezzel mondom el,
hogy mennyire szeretlek.
Anyukámat e napom ünneplem,
mint a nyíló rózsát ültetem.
Légy hát boldog e napon,
nevess és örülj,
hogy ez a te napod!
Oly hideg vagyok
Oly hideg a tél,
Oly éles e kés,
Mit szívembe szúrtál,
Rám átkot szórtál.
Felkeltem az álmomból,
Még mindig tél tombolt.
Rájöttem, örökké tél lesz,
Még nem szabadulok tőled.
Hideg hó hullik hajamba,
Egy kar pihen meg karomban.
Várom, hogy felhívj az éjjel közepén,
És elmondd, mennyire szeretsz szememért.
Hadd éljem át még ezt az éjszakát,
Érezzem utoljára csókod zamatát.
Ne gondoljak rád,
Ne gondoljam át.
Elmúlik ragyogásom,
Lassul édes táncom.
Keserű íz számban,
Egy rózsa karodban.
Elfogy levegőm, ha rád nézek,
Nevetsz, mikor téged kérlek.
Nem tartom viccesnek drágám,
Telesírom éjjel párnám.
Szegjük meg a szabályokat,
Hadd merüljek csókodban.
Fiatal, okos, szép,
Ez aztán veszély.
Én vagyok, kire éjjel gondolsz,
Csendben, mikor alszik a város.
Kinek hangjára ébredsz,
De csak egy fantom kérdez.
Olyan édes, mint a méz,
Derekamon pihen egy kéz.
Gondolj mindig rám,
Csendben vár az éjszakám.
Nem leszek itt, ha keresnél,
Meghaltam érted én.
Csak egy szellem vagyok álmodban,
Csak egy virág vagyok karodban.
Egy piros ruhában ablakodban,
Piros fény csókolja vállamat.
Lélegzetem párát rajzol,
Szíved csendben válaszol.
Csak az éjszaka tanúja marad,
Sóhajunk lassan egymásba harap.
Ahogy vállamra csúszik kezed,
Elveszted teljesen a fejed.
Most ki gondol kire?
Vagy csak az éj gondol mindkettőnkre?
A kérdés fontosabb marad,
Mint az a bizonyos válasz.
Én már befejeztem,
Nem titkolom, szeretlek.
Gyújts egy gyertyát,
Felejtsd szerelmem mámorát.
Nem akarom tudni, hol vagy,
Mikor szívem kiolvad.
Zakatol a szíved,
Mint egy vonat az éjben.
Édes illatom ágyadban,
Kire gondolsz ma?
Ahogy ajkad az ajkamra tapad,
A világ egy ütemre megszakad.
Megszűnik a világ,
Megszeretsz holnap talán.
Minden szavad belém ivódik,
Míg a vágy kiteljesedik.
Mikor engem ölelsz,
Egy kés marad kezedben,
Fény csillan arcomon,
Láthatatlan hurok torkomon.
Alig tudok szóhoz jutni,
Nem merek feléd fordulni.
Mikor szemedbe nézek,
Abban teljesen elveszek.
Szemem lassan becsukódik,
Az ajtód éppen kinyílik.
Elfelejtesz holnap,
Nem gondolsz rám újra.
Lezárom versem,
Meglágyul kezem.
Illatom eltűnik mindenhonnan,
Testem a jéghideg csempére zuhan.
Kimondatlanul
Talán már késő,
hisz azt mondtad, ez lesz a végső.
Nem könyörgök neked,
csak csendben sírok érted.
Este sírva alszom el,
visszagondolva a napra, hogy nem voltál velem.
A sok kimondatlan érzés
már szinte teljesen felemészt.
Próbálok fogyni,
szebbnek lenni,
de mintha levegő lennék,
egyszerűen átnézel rajtam.
Pedig voltak napok,
amikor figyeltél rám,
és én úgy éreztem,
hogy te vagy az egyetlen igazán,
aki megért engem,
aki lát és érez,
kísértél a lépcsőn,
mint egy hercegnőt…
Most akkor mi van?
Talán mégis tetszem?
Vagy csak én képzeltem
az egészet?
Inkább engedjelek el?
Talán jobb lenne így…
A magamba fojtott szavak
már ki akarnak törni belőlem.
Gyász
S hirtelen mindennek vége lett.
A szellő már nem fújt olyan szenvedélyesen.
A madarak befejezték lelkes éneküket.
S az egész környékre csend telepedett.
A folyó lassabban folydogált.
Kövek és kosz állták a folyásnak útját.
S az égből hulló eső eltemette az összetört szív sorsát,
Darabjait dobozba zárta, majd messze sodorta vágyát.
Ez egy ugyanolyan nap volt, mint a többi.
De üresebb, s fájdalmasabb.
S a végeszakadhatatlan búnak, nem látszott vége lenni.
Csak nőtt és nőtt míg lifuként kidurrant.
S tényleg ez lett a vége.
Az elveszett lélek hiánya szíveket sebzett.
S nem lett volna olyan sebtapasz, mi megmenthette
volna a vérző sebhelyeket.
S mikor álomba merült, őt látta maga előtt.
De most már glóriával a feje fölött.
S tündöklő árnyék kísérte a megnyugodott lelket,
Ki ölelésbe vonta, majd örök búcsút mondva fellebegett.
Az értelem súlya
De jó lenne okosnak lenni,
minden dolgozatot ötösre írni.
Dicsekednék fűnek,fának,
milyen jó dolga van Lénárdkának.
Nem baj,nevethettek rajtam,
de meglátjátok majdan,
az emberi agynak nincsenek korlátai,
s nincs mi gondolkodásunk hátráltassa.
Ó tudomány,drága tudomány,
tárd fel nékem minden kincsed,
abból nekem semmim sincsen.
Ó tudomány,mennyei tudomány...
De jó lenne okosnak lenni,
minden versenyen elsőként szerepelni.
Dicsekednék ország-világnak,
milyen jó dolga van Lénárdkának
Húsvét
Húsvét reggel korán keltem,
tojásokat gyorsan festettem,
anyu mondta: ,,Siess már!” ,
mert jönnek a locsolók nemsokára már.
Kint a kertben süt a nap,
csoki nyuszi itt-ott maradt,
illat száll a friss kalácsból
meg a kölniből, amit kapok százszor.
Jönnek sorban a fiúk,
mondják a verset, néha furák,
locsolnak is, néha sokat,
utána meg eszik a csokikat.
Délutánra kicsit fáradt lettem,
de sok tojást és csokit szereztem,
jó volt ez a húsvéti nap,
jövőre is várom majd újra ezt.
Emlékszem
Emlékszem...
Emlékszem, mikor rám mosolyogtál
Olyan voltál, mint a nap,
Csak úgy ragyogtál.
A szemed olyan, mint a tenger.
Elveszek én benne minden reggel .
Emlékszem, mikor fiatalok voltunk
Mindig a tengerparton limonádét ittunk .
Emlékszem mikor táncoltál vélem,
Mindig nagy kedvem lett tőle nékem.
Emlékszem első találkozásunkra:
Mintha egymást örökre megtaláltuk volna.
A hangod oly lágy, de kár,
Hogy ma csak álmodni tudnék róla már.
Tíz esztendeje, hogy itt hagytál már,
Hiányod azóta is fáj.
Emlékszem a szép napok csodájára,
Odafent találkozunk a mennyek országába.
Éjszaka
Az éjszaka sötét, nyugodt,
A sok szív lassabban dobog.
Nem törik meg az éjjel csendjét,
S a legtöbb ember aludni tér.
De néhányan fent maradnak,
Együtt nézik a csillagokat.
Magányosan ülnek vagy néha párban,
Mégis van valami közös a pár szempárban.
Sok apró csillag fénylik a szemükben,
Gondolatok kergetőznek a fejükben.
Mind megtapasztaljak az éjszaka csodáját,
Elfeledve a mindennapok megszokottságát.
Nézik a holdat mely sejtelmesen úszik az égen,
Elkíséri a fáradt vándort az éjben.
Szentjánosbogarak a csillagokkal versenyt ragyognak,
Próbálják utolérni a fényes holdat.
A hangok lassan elcsitulnak,
A pillák álmosan lecsukódnak.
Ahogy az éj egyre mélyebb,
Az utazók álmukban hazatérnek.
A hold őrködik az alvók fölött,
A magasban egy bagoly köröz.
Lassan hazaszáll és megpihen,
Mindenki elmerül a puha semmiben.
Balaton
Mihez jó emlék fűzödik,
ott vitorlázni szép.
Főleg nagy szélben
visz a hullám tovább még.
Itt a sajtos tejfölös drága,
rámegy egy kocsi ára.
De mégis tömegesen eszik,
mint a vizet úgy szeretik.
Nyugati rész zöld, mint az alga,
mert táplálja a Zala jó régóta.
Itt a nádas sűrűbb, mélyebb,
ettől lesz a táj még szebb.
Bár a zsebem kiürül hamar,
visszahúz a magyar tengerzaj,
naplemente nádas, móló,
nincs ennél a földön szebb, jó!
Hív a pálya
Itt a tavasz, foci szezon.
Lábamra csukámat felkapom.
Hív a pálya, egy a cél:
Mindig győztes legyél!
Ha nem sikerül semmi baj.
Az újrakezdés egy szuper zaj.
Egy csel, egy passz, egy lövés.
A csapatról szól az egész!
Zúg a lelátó, ez a kedvenc hang.
Minden meccsel előrébb haladsz.
Az álmod valóra válik.
Csak hidd a győztes benned van!
Fuss, rúgd a labdát, szárnyaló.
Írd meg a saját focis csodádat.
A válasz benned rejlik.
Mert kitartasz az utolsó percig!
Így él az elhagyatott
Tátongó az űr mit magad után hagytál
Fázik a lelkem, mit régen te fűtöttél.
Nincs velem más csak a puszta magány.
S úgy élek, mint akiben már nem él remény.
Nem beszélek mással csupán a fallal,
Meghallgat ugyan, de válasszal Ő sem illet.
Így csevegésünk nem más, mint monológ sóhajjal
Kitárom neki az összes belső széfet.
Az utca zsibongó, autókkal van tele,
De a házban csend, mintha üres lenne.
Pedig nem az, viszont te kiléptél belőle,
s ezért nincs e kunyhónak életjele.
Elvesztem, pedig a szobámon kívül nem jártam.
És mégis. Hiszen elment, kihez egyedül tartoztam.
Elhagyott az ember, ki mellett otthonra találtam.
S most nélküle otthontalanná váltam.
Tátongó az űr, mi engem vesz körül,
Fázik mindenem, a békés meleg messze elkerül.
Nincs velem senki sem a magányon kívül.
Így élek, belőlem már a remény is menekül.
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
- Szavazatok: (0%)
| Összes szavazat: | |
| Első szavazás: | |
| Utolsó szavazás: |